1998-1999, Ausztrália, Amerika


 

Amolyan naplószerűen...

     Elindultam novemberben Zoli barátom meghívására, akivel több évig együtt zenéltem az EFFATA zenekarban, és aki Ausztráliába nősült. Az utazás célja sokrétű volt: baráti látogatás, képgyűjtés további diaporámákhoz, zenei-technikai-kulturális-, és ifjúsági munkáimban való továbbképzés, angol nyelvtudásom csiszolása, különböző (elsősorban magyar) gyülekezetek látogatása gitárral-énekkel, angol, és magyar nyelvű diaporámával.

Hétfőn este, tizenhárom órás repülés után megérkeztem Los Angelesbe, ahol volt másfél órám nosztalgiázni a repülőtéren. Ki kellett szállni a gépből. Leszállásnál láttam az egész várost. Furcsa volt, hogy most nem oda mentem. (Jó párszor már jártam itt.) Hihetetlen fények, autóutak! A város két széle annyira van egymástól, mint Budapest Debrecentől. Gondolj bele!

Miután kitakarították a gépet, visszaszálltunk, és kezdődött elölről. Innen messzebb volt az út, mint idáig. Tizennégy óra várt rám Új-Zélandig.

A repülőgépen a kóser kaja jó volt -amit kértem-, de azzal nem számoltam, hogy ennek liturgiája van: a stewardess mindig odahozta a kaját evés előtt, és nekem szertartásosan mindig ki kellett nyitnom a dobozt, megnézni, hogy tényleg tiszta-e a kaja. Amikor először jött, jó hangosan kérdezte: ki kérte a kóser kaját? A nép persze jól megnézte a „zsidót”. Attól féltem, ha itt most terrorista merénylet lesz, engem lőnek le először. Később már olyan fáradt voltam, hogy tomato juice (paradicsomlé) helyett, potato-t (krumplit) kértem. Persze a stewardess nem értette, milyen zsidó szokás ez már megint. Csak nézett, én meg vissza. Aztán rámutattam, hogy abból a pirosból.


Kaja után Mr. Fingógép és Mr. Büdösláb meglehetősen aktív lett, úgy hárompercenként nyomatta (egész éjjel!). Szerintem ráedzett, és direkt több tányér babot is evett utazás előtt, plusz hetekig érlelte a zokniját. De végre eljött a reggel, és megpillanthattam álmaim szigetét, Új-Zélandot. Odatapadtam az ablakra, mint egy matrica, és magamban egyre azt kiabáltam: Uram, Istenem, köszönöm, hogy megengedted ezt látnom, köszönöm, hogy ide eljuthattam!!!

Gyönyörű idő volt, a repülő majdnem körberepülte az északi sziget felső felét, így sokat láthattam belőle. Persze ájulás: eszelősen szép hely. Olyan virágillat fogadott, amilyet még sosem éreztem. A reptér olyan pici volt, hogy azt hittem rosszul látok. Akkora, mint Ferihegy, persze ezt nem lehet egy lapon említeni, mert ez itt egyszerűen gyönyörű. Nincs nyüzsi, zaj, bűz, mint általában a reptereken, ahol eddig jártam. Itt, Aucklandben volt vagy öt órám nézelődni, bőven volt mit! A vámnál kicsi kutyák rohangáltak, és minden csomagot megszagoltak. (Ide szinte mindent tilos behozni!) Ha valamit éreztek, leültek a csomag mellé, és ránéztek a gazdájukra. Egy nő retiküljéből is kiszagolt egy üveg bort, a sok parfüm ellenére. Ha nem látom, nem hiszem el, hogy van erre orra, hogy az üvegen keresztül kiszagolja a bort!

Volt egy kápolna is (a reptéren!), ahová bementem Bibliát olvasni. Itt egyedül voltam, nem zavart senki. Majd egy nagyon kényelmes fotelban, ahonnan kiláttam a hegyekre, leírtam a gondolataimat. Ez itt a világ másik fele, messzebb már nincs! Furcsa érzés. Eddig harminchat órát utaztam, de ide is eljutottam!!! Átrepültem a Polinéz szigetvilág felett. Boldog vagyok!

Innen még három óra volt Brisbane. Persze itt tombolt a nyár, kiszállás után teljesen le kellett vetkőznöm, ott helyben a repülőtéren, mert kb. 28 fok meleg volt.

Zoli és Antónia kedvesen fogadtak, szép helyen laknak. Van külön szobám. A budi szlovák típusú, éppen csak nem borul fel magától. De megtanultam rajta „dolgozni”. Ausztráliában minden más, nagyon élvezem. Ma voltunk Bagi Pista gyülijében, és este megyünk oda vissza diaporámázni. Délelőtt énekeltem-gitároztam, beszéltem is egy kicsit, este meg levetítem az angol nyelvű diarámát.

Szinte mindig süt a nap, el sem tudom képzelni most a pesti időjárást! Itt állandóan 24-26 fok van, télen (júliusban) pedig 20! Ez a nekem való hely! A tenger gyönyörű, és az is mindig meleg, 20-24 fokos, télen is! Eszelős nagyok a hullámok! Pálmafák, kék ég, a telihold meg úgy világít éjjel, hogy szinte nem bírtam belenézni! Minden zöld, színes, és irtó sok a virág, nem is tudom mindet leírni. A magyar embert otthon nem bombázzák feleslegesen a színekkel, ott minden egységes, könnyen felfogható: szürke...

 

Napközben sokat mászkálunk, éjjel pedig dolgozunk egy tíz emeletes irodaházban. Én a kukamester vagyok, egy nagy zsákba gyűjtöm a szemetet.

Tervezem, hogy esetleg ellátogatok Sydneybe, majd Melbourne-be is. Bagi István gyülije fantasztikus, István sokat segít a szervezésben.

Most vasárnap készülünk Brisbane-be, egy magyar gyülibe; sokat várok ettől! Lényegében piszok jól érzem itt magam. Karácsonyi hangulatom persze abszolút nincs, annak ellenére, hogy a lovak és a kutyák fején piros Mikulás sapka van.




      Brisbane.

A helyi magyar gyüliben ének-gityó-diaráma, és egy kis frissítő stílus. Itt is roppant kedvesek, így most egy nagyon rendes fiatal magyar házaspárnál lakom, egy kétszintes ház alsó szintjén, teljesen egyedül. Az úszómedencébe lépek ki a szuper lakosztályból. A vasárnapi vetítésen jöttünk össze, most itt leszek egy darabig. Itt 24 fokos a tenger, nagyok a hullámok, nagyon élvezem: sikítozok, mint egy gyerek.

Kellemes időtöltés ülni a pálmafák alatt, miközben a lábam belelóg a 25 fokos vizű úszómedencébe...



A karácsonyt itt úszónadrágban ünneplik az emberek, mivel a medencében tartják a partit. Iszonyú lazák, mezítláb járnak, még az utcán is, a gyüliben is, és felteszik a lábukat mindenhová. Itthon vagyok...                                                                               





Problémamentes, azonnali beilleszkedést tudhatok magam mögött, ami eddig máshol nem igazán sikerült.

Itt a háziállat nem az egér vagy a patkány, hanem a tenyérnyi pók, és a negyven centis gyík. Hanyatt dobtam magam, amikor vizelés közben megláttam egyet az orrom előtt a falon! Mintha elvágták volna... (Így legalább a falat nem pisiltem le!)


A Brisbane-i magyar gyüli nagyon rendes, rögtön befogadtak, és ők szervezik a további utazásomat, a Sydney-Melbourne-Adelaid útvonalon. Január 4-én indulok tovább innen. A testvérek törik magukat értem. Minden vasárnap ott vagyunk az istentiszteleten, ahol kérik az éneklést-vetítést. Utána pizzaparti. Ezt is jól bírom. Esténként kiülök a pálmafák alá a kertbe, nézem a csillagokat. Van itt egy olyan csillag, amit eddig sosem láttam: a szivárvány minden színében villog folyamatosan.

Még csak két hete vagyok itt, de két hónapnak tűnik, annyi minden vesz körül.

 

Egy hét múlva mondta a házigazda, hogy nézzem meg mindig a kerti fotel alját, mielőtt beleülök, mert ott tanyázik a Red-Back nevű pók, amelynek a csípésébe belehaltak már. Hármat nyomtam agyon abban a fotelban, amelyikben rendszerint ültem...

 

A gyüliből, egy hétre meghívott egy másik atyafi a kastélyába, amely egy erdő közepén áll. A birtokot, ami elég messze van a várostól, erdő öleli körül. A kertben kenguru sétálgat, azaz ugrál, ezerféle virág és gyümölcsfa pompázik, amilyet eddig sose szagoltam, illetve ettem. Mangó, papaja, banán, avocado. Csönd, virágillat, úszómedence, locsi-pocsi. Megyünk erre-arra, igazi rainforestbe (esőerdőbe), igazi kígyókkal, gyíkokkal, fáról lehulló piócákkal. A mögöttem haladó ember hirtelen megállt, és csak később derült ki, hogy miért? Amint arrébb léptem, kikúszott egy fekete mérges kígyó az ösvényre, és meg kellett várni, amíg elment.

Utólag gondoltam bele: egyetlen másodpercen múlt az életem, de legalábbis egy marás a lábamba! Egy pióca a mögöttem jövőre rátapadt, úgy kellett lekaparni róla. Hatalmas fák meredeznek mindenfelé, és szinte esti sötétség borul ránk, olyan sűrű a növényzet. Elképzelhetetlenül magas a páratartalom. Óriási élmény!!! Display-house-okban is jártunk, amik olyanok, mint valami házkiállítás. A házak teljesen be vannak rendezve. Belefeküdtem még az ágyakba is, és egy kicsit „milliomos”-nak érezhettem magam. Itt az emberek kilencven százaléka a saját kertes házában lakik. Vacsi után egy hatalmas adag fagyival kiülök a kertbe, a fából készült nyugágyba, körben fák, pálmák, virágok, eszelős illatáradat. Belebódulok. Úgy élek, mint a gazdagok a filmekben.  Pár nap múlva, visszajöttem a városba. Reggel futás, kondigép, trambulin (rugós asztal), majd izzadtan beugrás a vízbe. Aztán a marha nagy teraszon a reggeli (orális) beöntés: a kávé. Nyugágyban. Közben bámulom a pálmafákat.                   

Most kaptam egy újabb meghívást három napra a Sunshine Coastra (Napsugár-partra), egy luxus üdülőkomplexumba, amiben minden van. Azt mondják, ez még szebb, mint a Gold Coast (Aranypart).

Volt olyan vihar is, hogy a kocsik ablaküvegei betörtek a jégtől, a tetejük meg hólyagos lett. Ezt a vihart szintén a teraszról élveztem végig. Ilyet még nem láttam. Az otthoni felhőszakadás csak csepegés ehhez képest.

A karácsonyi koncertre igazi állatokat is behoztak a templomba: kecskéket, juhokat, tevéket. A tevék jól odacsináltak a padlószőnyegre, de ez itt nem probléma, senkit nem zavart.

Egyik este leszakadt az arcom. Bementünk a belvárosba, a folyópartra, ahol egy hosszú korzó van. A parttól kb. húsz méterre terül el a „Városliget” a tóval. Persze gyönyörű pálmákkal, stb. A tó nem is igazi tó, hanem egy fantasztikus-romantikus, pálmás-virágos homokparttal körülölelt óriási fürdőhely, aminek az alja is homokos. Az emberek kihozták a vacsorájukat, és az ingyen működő barbecue sütőkön elkészítették a különböző húsokat. A kisebbek fürödtek a pazarul megvilágított tóban, illetve minitengerben. Majd karneváli felvonulás és tűzijáték következett. Iszonyú laza, nyugis népség él itt. Mindenfelé heverésztek, igen jól érezték magukat.

A karácsonyt egyedül, mégis gyönyörűen töltöttem, már amennyire egyedül ez lehetséges. Mindenesetre a sokévi átlaghoz képest szuper volt. Megnéztem a Titanicot videón, iszonyú jó film, szétbőgtem magam. A mama sütött kalácsot, úgyhogy jól el voltam. Másnap tartottuk a családi kerti pikniket, kaptam sok ajándékot is. Ezen egészen meglepődtem. Irtó rendesek velem. Aztán elmentünk egy hegyi városba kirándulni. Ez magasan fent épült, ezért ott sokkal hűvösebb van, és még zöldebb a táj. Majd a másik család elvitt Sunshine Costra a luxusüdülőbe. Ez a hely olyan meseszép, amilyet eddig mindig csak kívülről bámultam meg. Mint egy kis falu, földszintes házak, kanyargós utcák, zöld fű, pálmák. Mint a filmekben: totál felszerelt konyha (marha nagy hűtő, mikró, mosogatógép), mosó-szárítógép, garázs, TV, a balkonról egyenesen az úszómedencébe lehet lépni (este persze ki van világítva), igazi finn szauna, teniszpálya, golf, bugyogó meleg víz, elájulás... A beachen (tengerparton) elgyalogoltam messzire a homokban, egy gyönyörű öbölig. Kemény homokpart, kristálytiszta víz, messze kint a nagy hullámverés. Szinte egyedül voltam. Fetrengtem a parton, és nagyon boldognak éreztem magam. Fürödtem a 26 fokos tengerben. Este séta következett a parton. Iszonyú sok papagáj tanyázott a fákon, ordítoztak, annyian voltak. Hogy bírom ezt?

Egy kicsit részt veszek az ausztrál életben is. Most volt itt egy nagy vitorlás tragédia. A Sydney-i vitorlásverseny indulói nagy viharba kerültek (ekkorát még nem láttam), és öten meghaltak. Nagy téma volt még az euró bevezetése. Elvittek egy nagy baptista táborba is. Mi csak álmodhatunk ilyenről: tó, ahol kenuzni lehet, csúszdás strand, hatalmas előadóterem, stb. Aztán visszamentem Gold Coastra egy napra a Mega Beach Missionnel dolgozni. Hát igen. Itt ez mást jelent. A kis tinédzser misszionáriusok a legújabb szuper drága autóikkal, mobil telefonnal, adó-vevővel, drága játékokkal misszionáltak. Pénz pazarlásig, érték nuku... Meg aztán az ausztrálok műanyagból vannak. Egész nap esett az eső, de ez senkit nem zavart, lazán kint játszottak. Aztán csurom vizesen, egy szál trikóban beültek az autóba (én is), és ezerrel nyomatták az iszonyú hideg légkondit. Rajtam volt pulóver, dzseki, mégis egy kicsit fáztam. Ezek meg élvezték. Pedig estére az idő is lehűlt.


Sikerült elmenni Melbourne-be, az ottani magyar baptista gyülibe. Oda vonattal nemigen járnak az emberek, mert sokkal lassúbb. Másfél napot ültem a buszon, ami persze elromlott a 48 fokos meleg sivatagban. Bementem a budiba, és mintha a zuhany alá álltam volna, úgy leizzadtam egy pillanat alatt.

Szegény házigazdáék fél napot vártak rám a buszmegállóban.  Melbourne akkora, hogy a két széle kb. százhatvan kilométerre van egymástól.

Kis tervekkel mentem ki Ausztráliába, de Istennek más a mértékegysége: százszor annyit adott, mint gondoltam! A házigazdának is pont aznap volt a szülinapja, mint nekem. Egy héten keresztül ünnepeltük, minden este más családnál. Ez a gyüli is hihetetlenül kedves! Minden napra szerveztek gitáros-diarámás programot, ezer helyre elvittek. Geelongba is, egy magyar adventista gyülibe. Ez azért volt érdekes, mert kb. negyven éve megállt ott az idő. Arra számítottunk, hogy egy pillanat alatt kirúgnak gitárostul. De nem így lett. A spontán megalakult énekkar és a diaráma gyógyhatásúnak bizonyult, mert az öreg atyafiak könnyes szemmel mondogatták utána, hogy hány éve vártak már egy ilyen szolgálatra!

Egyik este valamelyik presbiter családnál vacsoráztunk, és a háziasszony fennhangon elkezdte magyarázni, hogy amikor tavaly Magyarországon jártak, elmentek egy baptista nagytáborba is, Bükkszékre. Hogy ott mi volt! A fiatalok rángatóztak a dübörgő rockzenére, stb. Magamban csendben mosolyogtam. Így is hozzá lehet állni... Nem árultam el, hogy szegény Bereczky Zoli meg a dübörgő rockzene az kettő. Meg hogy én voltam ott a hangtechnikus. Inkább bölcsen hallgattam, ezért kaptam vacsorát.

Erika és Feri, valamint a szülei szeretete után, irány Sydney. Másnap, hogy elrepültem onnan, „beázott” a repülőtér, a repülőgépek „térdig” álltak a vízben, akkora eső esett.

Levezetésképpen januárban átrepültem Amerikába, hogy elkerüljem a hirtelen visszatérés sokkhatását. Los Angelesben a magyar baptista gyülit, Sacramentóban pedig a magyar pünkösdista gyülit látogattam meg. Rokonaim kölcsönadtak egy autót, azzal indultam el. Kaliforniában már egy picit hidegebb volt, nappal csak úgy 24 fok, de azért kibírtam. Sacramentóban éppen akkorra terveztek egy „városmissziót”, tekintettel arra, hogy több ezer magyar fiatal él ott. Örültem, hogy részt vehettem ebben, és hasznosíthattam több éves tapasztalataimat. Egy igazi „ifiklub”-ot indíthattunk el. Igaz, a zsíros kenyér helyett pizzával, de így se volt rossz! Fantasztikus estét töltöttünk együtt a fiatalokkal, ők pedig teljesen átadták nekem a programot! Isten dicsőségére legyen mondva, igen jól sikerült este volt!

Sacramentóban egyik nap úgy gondoltam, hogy a nyárból felnézek egy kicsit a télbe. Amolyan igaziba. Nem a városi trutymósba, latyakosba, hanem a vidéki szépbe. A tél egyedülálló szépségébe. Beültem a fehér Toyotába, és két óra alatt felértem a hegybe, a Lake Tahoe-hoz. Nyári ruhában, mert más ugye nem volt nálam. Vittem magammal néhány melegebb ruhát, és amit csak össze tudtam szedni, felvettem egymás fölé, még a pizsamámat is. Úgy már jó volt. Igaz, hogy félcipő volt rajtam, de nagyon élveztem, hiszen sosem mászkáltam még háromméteres hóban pizsamában, félcipőben. Elmentem egy síparadicsomba is, ahol szintén sétálgattam. Megnéztem, hogy bírják az amerikaiak a síelést. Hát mondhatom, jól. 
Majd bementem az erdőbe is, ahol teljesen egyedül találtam magamat. Szikrázott a hó, sütött a nap, a fenyőfák ága is súlyos volt a sok hótól, és a végtelen csönd ölelt körül mindent, olyan, amilyen csak a hóban létezik...

Másik nap egy kis urbanizációra vágytam, és énekelni is szerettem volna: „If You come to San Francisco...” A Golden Gate-en mentem át. Hát ez nem egy palló! Igen lassan hajtottam, hogy a hídon megtett út minden percét kiélvezhessem. Negyed órába telt, mire átporoszkáltam. A többi autós csak azt látta, hogy egy hibbant ember ordítva énekel a lehúzott ablakú autójában, mégsem „anyád”-oztak, se nem villogtak, ahogy azt egy ezer éves kultúrájú magyar tenné. Ezután órákig mászkáltam még, és lógtam a Cable-caron is (a drótkötél vontatta villamoson), természetesen a lépcsőjén.


 

Ismét Los Angeles, Alhambra, magyar baptista gyülekezet. Egész nap az imaházban voltunk, ott ebédeltünk, és csak este jöttünk haza. Az ottani gyerekekkel külön is együtt lehettem. A vetítés és az éneklés vegyes érzelmeket váltottak ki. Volt, aki elájult, és volt, aki elájult. Két irányba. Persze 99 %-ban a jobbik irányba.
1 %-ban viszont kifejezetten károsnak ítélték a produkciómat... A pásztornak és a vének közül sokaknak nagyon tetszett. Az egyik idős presbiter háromszor jött vissza a kezemet szorongatni, mert annyira lenyűgözte az egész. Másnap felhívott a pásztor, és elmesélte, hogy teljesen megrendült. Az egyik ifjú titán, akivel eddig csak a gond volt, megváltozott! Akkora hatással volt rá a gitározás, és a diaráma! (Nyilván az evangélium, Istennek legyen hála!!!)


Az utolsó napokban számadást tartottam: ajándékba kaptam Istentől egy világ körüli utat. Ezért az emberek nagyon-nagyon sok pénzt szoktak kifizetni! Megérdemeltem mindezt csak úgy, ajándékba? NEM!!! Akkor hát mi ez? Talán demonstráció Isten részéről? Mindenképpen. Felfoghatatlan kegyelem ez, amelyben abszolút érdemtelenül részesültem!

Itt megáll a szó, megáll az ész, csupán a döbbenet, és a mélységes alázat marad...




 

Vissza a főoldalra

A kezdetek...

1999 ősze, Amerikai körút

2000 tele, Hawaii

2001 ősze, Amerika

2003 tavasza, Amerika

2003-2004, Hawaii

2004-2005, Hawaii

Új részek!

2005-2006, Hawaii

2006-2007, Sri Lanka

2007, Uganda